Torinói élménybeszámoló

Torino városa óriási kiterjedésű, az ember nem is gondolta volna, hogy egy „normál” olasz városban ilyen sokat kell utazni városon belül, azért hogy elérjük a térképen nem messzinek tűnő célunkat.

A Games Center, vagyis a Versenyközpont a Pó-folyó partján ,a Valentino parkban volt, itt kellett regisztrálni, majd itt kaptuk meg az igazoló kártyánkat, az ajándék hátizsákot és egyéb szponzori ajándékokat.

A versenyszervezést sajnos sok kritika érte, többen panaszkodtak amiatt, hogy későn jutottak hozzá fontos információkhoz. Az atlétika számokat is igen furcsán, illetve szokatlanul tervezték meg, pl. teljesen külön szedték a férfi és női azonos számokat, vagy pl. a Megnyitó Ceremónia pedig akkor kezdődött, amikor az atlétika versenyek már javában folytak, így nem mindenki tudott részt venni rajta, pl. a férfi 100 méteres előfutamok a megnyitóval egy időben voltak. Akik mégis eljutottak, azoknak fergeteges hangulatú ünnepségben volt részük.

Torino belvárosában sokféle kontinensről, mindenféle korú és bőrszínű sportoló gyűlt össze, akiket mind a sport vezérelt, azért hogy eljussanak az olasz városba és részt vegyenek ezen a veterán világversenyen. Óriási élmény volt látni és megélni az emberek közötti egységet. Az emberek vidámak és nyíltak voltak. Rengetegen jöttek igen távoli országból, sok volt a dél-afrikai, kanadai, ausztrál sportoló is. No de mi magyarok is kitettünk magunkért, pl. a kosarasok remek hangulatot csináltak magyar zászlót lengetve, amire persze sokan azt hitték, hogy olasz, de a „Ria, Ria, Hungária” kiáltásokkal sikerült helyreigazítani a derűs tömeget.

Megható volt, amikor meggyújtották az olimpiai lángot. Az ünneplő sokaság elcsendesedett; több tízezer ember némán, meghatódva állt, és figyelte az olimpiai lángot. Ki-ki magában tiszteletét rótta le….Volt valami nagyon mély ezekben a pillanatokban, és szinte kézzel fogható a levegőben: a sport, a verseny és az ellenfelek néma tisztelete.

Majd a csendet taps váltotta fel, és jöhettek az egykor híres sportolók, és a véget nem érő polgármesteri beszédek, majd fényképezkedés a színpadon, zene és buli kifulladásig. Én itt ismerkedtem meg a magyar kosarasokkal, akikkel a versenyek alatt kölcsönösen szurkoltunk egy másnak, és akik szintén szép eredményeket értek el.

Az atlétika versenyek a Stadio Nebiolo nevű pályán voltak egy szép nagy parkban. Mivel nem volt külön bemelegítő pálya, kénytelenek voltunk a parkban melegíteni az aszfalton, vagy a kavicsos füvön, az arra kocogók, a kutyások és a helyi rendőrök nagy örömére, de akadtak szép számmal helyi lakosok is arrafelé, akik vidáman jöttek fotózkodni velünk. Az atlétika pálya kék színű 'mundo' pálya, sokan panaszkodtak, hogy túl puha és ruganyos. Az időjárás gyakran túljárt az eszünkön, az első napokban óriási hőség volt, majd egyik percről a másikra úgy esett az eső, mintha dézsából öntenék. A női 200 méter döntők előtt például annyira szakadt, hogy nem tudták elindítani a futamokat, és emiatt csúszott az egész program.

Nagy élmény volt találkozni kint a magyar atlétákkal, akik mind kitűnően helyt álltak a versenyen, rengeteg magyar érem született, köztük szép számmal arany.

Mégis a legnagyobb élmény az volt, amikor pár nap elteltével az ellenfelekből barátok, a régi barátságokból pedig mélyebb barátságok szövődtek.

Számomra a verseny egyik legszebb ajándéka spontán szerveződött: a 200 méteres döntő után, a ”lihegőben”, vagyis a cél melletti padoknál még levegő után kapkodva felvetette a lengyel sprinter barátnőm, hogy miért nem csinálunk egy 4 x 100 méteres nemzetközi váltót. Meglepetésemre ripsz-ropsz összeállt a vegyes csapat, a versenyszervezők engedélyezték a mix team indulását, így bevált a legnagyobb álmom, amire gondolni sem mertem volna, mielött elindultam Budapestről: egy váltóban futhatok /nem mellesleg az élmezőnybe tartozó sprinter lányokkal/, ahol mindenki a másikért fut, vagyis egy mindenkiért, mindenki egyért. 4 lány, 4 ország: Kanada, Ukrajna, Magyarország, Lengyelország 160 kategória, 4 x 100 méter váltó. És minden jó, ha a vége jó: kiváló idővel megnyertük a váltót és egyben egymás és az országaink barátságát.


Szentai Nóra